Cikkek ‘törvény’ címkével

Az új Ptk. szerint az ügyvezető saját vagyonával is felel az okozott kárért

Szerző: Dr. Kocsis Ildikó Dátum: Kategória: Polgári jog, Társasági jog

ugyvezetoi felelosseghez-73338_150 Március közepétől gyökeresen megváltozhat a cégek vezetőinek élete. Az új Polgári Törvénykönyv egyik szabálya érzékenyen érintheti a vezető tisztségviselőket, hiszen a jövőben akár saját vagyonukkal is felelhetnek a társaság működésével kapcsolatban másnak okozott kárért.

Beragadt szabadságok? Mi változik 2014-től?

Szerző: Dr. Kocsis Ildikó Dátum: Kategória: Munkajog

holiday  Az egész éves „robot” után ki ne szeretné kissé kifújni magát. Bár még mindig elmondható, hogy december  végén sok cég leáll és a munkatársakat szabadságra küldi, azonban szép számmal akadnak olyan  munkahelyek és munkakörök is, ahol folyamatos a termelés, a szolgáltatás. Ekkor a munkáltatónak előre  érdemes megterveznie, hogyan is adja majd ki az éves szabadságokat. Meddig adható ki jogszerűen az éves  szabadság? Mi változik 2014-től?

Mi lesz a 2014-es év legnagyobb kihívása?

Szerző: Dr. Kocsis Ildikó Dátum: Kategória: Polgári jog

Már megszokhattuk, hogy minden év elején új adószabályokat és egyéb jogi változásokat kell megismernünk. A különbség általában csak a változó szabályok mennyiségében és részleteiben jelentkezik. A 2014-es év azonban ennél sokkal nagyobb feladat elé állít mindenkit. Ez az új Polgári Törvénykönyv képében jelenik meg. Hogy miért?

Alkalmazható-e jogszerűen próbanap?

Szerző: Dr. Kocsis Ildikó Dátum: Kategória: Munkajog

Mind a munkáltatók, mind a munkavállalók számára fontos, hogy időben kiderüljön, valóban egymásra találtak el. Napjaink harmadrészét munkával, a munkahelyünkön töltjük, ez biztosítja számunkra mindazt, mely szükséges az élethez. Nem mindegy, hogy ezt hol és hogyan tudjuk biztosítani. Hogyan lehet jogszerűen próbára tenni az állásra jelentkezőt? Honnan tudhatjuk, hogy tényleg jól ellátja-e majd a feladatait? Honnan lehetünk biztosak benne, hogy jó munkahelyet választottunk? 

A pecsét mindent szentesít?

Szerző: Dr. Kocsis Ildikó Dátum: Kategória: Egyéb jogterület

Az élet mindig újabb Jogi Tájékoztató Hírlevél témát gurít a lábam elé. Most is így történt. A történet egyik szereplője a postahivatal, a másik én magam voltam. Erzsébet utalványt akartam átvenni a postán, ahova kértem a szállítását. Egyszerű művelet, gyorsan beugrom és már el is intéztem – gondoltam gyanútlanul. Mi történt mégis? A kulcs szereplő az a bizonyos pecsét volt….

 

Módosuló törvények – mit kell tudnunk?

Szerző: Dr. Kocsis Ildikó Dátum: Kategória: Egyéb jogterület

Az elmúlt évben kapkodhattuk a fejünket, amikor újabb és újabb jogszabályi előírásokról, módosításokról tudósított a média. A jogalkotók rekordmennyiségű új szabállyal leptek meg bennünket. Mit kell tudnunk, hogy az idei évben ne teljenek felesleges zaklatottságban mindennapjaink? 

Vége a katasztrófavédelmi hozzájárulásnak?

Szerző: Dr. Kocsis Ildikó Dátum: Kategória: Egyéb jogterület

Még korábbi cikkünkben adtunk hírt arról, hogy az idei évtől a vállalkozásoknak veszélyes anyagokkal foglalkozó tevékenységük után katasztrófavédelmi hozzájárulást kell fizetniük. Még el sem jött az első előlegfizetés ideje, honatyáink máris módosító javaslatot nyújtottak be a jogszabályhoz. Vége a katasztrófavédelmi hozzájárulásnak? 

Ismét kötelezőek lesznek a TEÁOR számok?

Szerző: Dr. Kocsis Ildikó Dátum: Kategória: Társasági jog

A „régi motoros” vállalkozók még emlékezhetnek arra, hogy a TEÁOR besorolások, kódok időnként változtak, mely minden cégre nézve kötelező volt. 2010-ben azonban fellélegezhetett minden hazai cégtulajdonos, hiszen a cégeljárások egyszerűsödtek, és nem kellett a TEÁOR kódokat feltüntetni, sőt a főtevékenységen kívül bármilyen egyéb tevékenység cégbírósági bejelentés nélkül végezhető volt. De miért a múlt idő? Mire kell készülnünk 2012 március 1-től? Ismét kötelezőek lesznek a TEÁOR kódok?

Mennyiből kell megélnünk 2012-ben?

Szerző: Dr. Kocsis Ildikó Dátum: Kategória: Munkajog

Mennyit ér a munka? Örök kérdés, melyet napjainkban a jog eszközeivel is igyekeznek szabályozni. Hogyan? Mennyi a minimum?

A Kormány évente rendeletben határozza meg, hogy mennyi a minimális munkabér, mi az, amit ki kell fizetnie a munkáltatóknak. Ezt minimálbérnek nevezzük. Az összeg évről évre növekszik. Nem kivétel ez alól a 2012-es év sem. Az így meghatározott összegnél, vagyis a minimálbér meghatározott összegénél kevesebbet senki nem vihet haza a ledolgozott munkanapok után. De mennyi az annyi?

Mire figyeljünk a cégalapítás után?

Szerző: Dr. Kocsis Ildikó Dátum: Kategória: Társasági jog

Új cégek nap, mint nap alakulnak. A cégalapításhoz szükséges dokumentumok az alapítást intéző ügyvédnél rendelkezésre állnak. Nem kell azon gondolkodni, hogy mit, hogyan kell kitölteni, elegendő csak az adatokat és néhány információt megadni. De vajon belegondolnak-e a céget alapítók, hogy a jövőben ezzel kapcsolatban teendőjük lesz?

Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda elérhetősége