Mi lesz a 2014-es év legnagyobb kihívása?

Szerző: Dr. Kocsis Ildikó Dátum: Kategória: Polgári jog

Már megszokhattuk, hogy minden év elején új adószabályokat és egyéb jogi változásokat kell megismernünk. A különbség általában csak a változó szabályok mennyiségében és részleteiben jelentkezik. A 2014-es év azonban ennél sokkal nagyobb feladat elé állít mindenkit. Ez az új Polgári Törvénykönyv képében jelenik meg. Hogy miért?

Bár a Polgári Törvénykönyvet már tavaly elfogadták, eddig mégsem jelentett különösebb kihívást, hiszen azt csak ez év március közepétől kell ténylegesen alkalmazni.

Kit érint a változás?

Túlzás nélkül állítható, hogy a Polgári Törvénykönyv – a mindennapokban röviden csak Ptk.-ként emlegetett törvény — megváltozása mindenki érint, aki Magyarországon él, legyen akár fiatal, akár idős. Ez a törvény ugyanis egy olyan átfogó, nagy törvény, mely a mindennapi élet számos területét szabályozza. Ebben találhatjuk meg például a szerződésekre vonatkozó szabályokat, a kártérítést, a tulajdonjoggal kapcsolatos rendelkezéseket, az öröklést és még hosszan sorolhatnánk.

Milyen mértékű törvény-módosításról van szó?

Bár a jelenlegi Ptk.-t még 1959-ben alkották meg, azt az eltelt évek alatt már sokszor módosították. A mostani azonban teljesen eltérő változás, hiszen ezúttal a teljes törvényt cserélik le, csakúgy, mint tették ezt nemrégiben a Munka Törvénykönyvével. Míg a március közepéig használható Ptk. 689 szakaszból áll, melyek közül a legtöbb nem csupán 1 bekezdést, hanem többet is tartalmaz, az új Polgári Törvénykönyv ennek mintegy a kétszerese lesz. Igaz, a számozása egészen másként néz ki, így első ránézésre ez nem biztos, hogy szembetűnő.

Miben lesz más az új Ptk.?

A választ igen nehéz röviden összegezni. Sok minden változik, hiszen lesznek például olyan új részek is a törvényben, melyek korábban nem itt kerültek szabályozásra. Ilyen a családokra vonatkozó jogi előírások összessége, mely ma egy külön törvényben van rögzítve. De nem csupán ez lesz az új, melyet meg kell majd tanulnunk.

A teljesen új szabályok mellett lesznek olyanok is, melyek a korábbi előírásokhoz képest lényegében nem változnak. Egy biztos, igen nagy feladatot jelent majd mindenki számára, hogy az új szabályokat megismerje.

A változásokkal kapcsolatban Jogi Tájékoztató Hírleveleinkben és egyéb érthető nyelven elkészülő kiadványainkban folyamatosan adunk majd tájékoztatást. Érdemes lesz tehát honlapunkat, a www.megbizhatougyvediiroda.hu oldalt is folyamatosan figyelemmel követni.

Címkék:

Trackback az Ön honlapjáról.

Dr. Kocsis Ildikó

Dr. Kocsis Ildikó a Budapesti Ügyvédi Kamara által bejegyzett magyar ügyvéd. Szakterülete a polgári jog, peres eljárások, társasági és gazdasági jog, ingatlanjog, munkajog.

Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda elérhetősége