A minimális megélhetés – minimálbérek 2010-től

Szerző: Dr. Kocsis Ildikó Dátum: Kategória: Munkajog

A Kormány már évek óta szabályozza, hogy mennyi az, amit mindenképpen keresnünk kell, ha munkavállalóként dolgozunk. Ez az összeg évről évre változik, növekszik. Fontos információ ez mind a munkaadóknak, mind a munkavállalóknak, hiszen az így meghatározott összegnél kevesebbet senki nem vihet haza a virtuális borítékban.

A Kormány az Országos Érdekegyeztető Tanácsban született megállapodásnak megfelelően 2010-re is módosította a minimálbér és a garantált bérminimum összegét. Erről szól a Kormány 295/2009. (XII. 21.) Korm. rendelete a kötelező legkisebb munkabér – minimálbér – és a garantált bérminimum megállapításáról.

A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított személyi alapbér kötelező legkisebb összege 2010. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 73.500 forint, hetibér alkalmazása esetén 16.900 forint, napibér alkalmazása esetén 3.380 forint, órabér alkalmazása esetén 423 forint.

Más a helyzet, ha a munkavállaló legalább középfokú iskolai végzettséget, illetőleg középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben dolgozik. Ekkor ugyanis a garantált bérminimumok a következők:

havibér esetén 89.500 forint, hetibér esetén 20.600 forint, napibér alkalmazása esetén 4.120 forint, órabér alkalmazása esetén 515 forint.

Teljesítménybérezésnél a teljesítménykövetelmények százszázalékos és a teljes munkaidő teljesítése esetén a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló havi munkabérének kötelező legkisebb összege 2010. január l-jétől 73.500 forint, a garantált bérminimum összege pedig 89.500 forint.

A rendelet minden munkáltatóra és munkavállalóra kiterjed. Az emelt béreket elsőként a 2010. január hónapra járó munkabérekben kötelező figyelembe venni.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , ,

Trackback az Ön honlapjáról.

Dr. Kocsis Ildikó

Dr. Kocsis Ildikó a Budapesti Ügyvédi Kamara által bejegyzett magyar ügyvéd. Szakterülete a polgári jog, peres eljárások, társasági és gazdasági jog, ingatlanjog, munkajog.

Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda elérhetősége

Ez az oldal sütiket használ. Célunk ezzel az, hogy megjegyezzük a felhasználók beállításait az oldal megfelelő működéséhez, és adatokat gyűjtsünk a látogatottság elemzéséhez. Oldalunk használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információ

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A COOKIE-KRÓL

 

Mi az a cookie (süti)?
 A Weboldalak a hatékonyabb működés, analitikai szolgáltatások és marketingcélok végett ún. cookie-kat használnak, melyek a böngészőt futtató eszközön tárolódnak, és arra teljesen ártalmatlanok. Az eszköz egy olyan számítógépet jelent, amellyel el lehet érni a Weboldalakat. Eszköznek számít például az asztali számítógép, a táblagép és az okostelefon is.

 

A cookie kis szövegfájl, amely a számítógépére kerül, amikor meglátogat egy weboldalt. Weboldal-tulajdonosok gyakran használnak sütiket az oldaluk működtetéséhez, vagy oldaluk működésének hatékonyabbá tételéhez, valamint jelentések lehívásához.

 

Belső cookie-k:
 A weboldal tulajdonosa által elhelyezett cookie-k ami az oldal megfeleő, hatékony működését szolgálják.

 

Külső cookie- k:
 Azok, amelyeket nem a weboldal tulajdonosa helyez el. A külső cookie-k lehetővé teszik a külső szolgáltatások vagy funkciók futását a weboldalon vagy a weboldalon keresztül (pl. elemzés, hirdetés és videók). A külső cookie-kat használó felek felismerhetik számítógépét, amikor meglátogatja a szóban forgó weboldalt, valamint ha bizonyos más weboldalakat is meglátogat.

 

Miért használunk cookie-kat?
  A sütiket azért használjuk, hogy bizonyos adatokat gyűjtsünk weboldalunk látogatóiról. Ebbe beletartozhat a számítógépük IP-címe, a böngészőjük típusa és képernyőjük felbontása, valamint bizonyos viselkedési és beállítási adatok, például a nyelvi beállítás, vagy az az információ, hogy mely oldalakat látogatták meg és mennyi ideig tartózkodtak ott.
  Ilyenek a Google által használt cookie-k, amiket az oldalon is használunk.

 

Bővebb információ a Googegle által használt cookie-król: https://www.google.com/intl/hu/policies/technologies/types/

 

Ezek az adatok lehetővé teszik számunkra, hogy megértsük, miként használják weboldalunkat a látogatók, és hogy jobb használhatóságot biztosítsunk számukra.
 Mindamellett nem gyűjtenek személyes adatokat, hacsak ezt Ön saját elhatározásból meg nem adja (pl. egy űrlapon).

 

Ha nem szeretné engedélyezni a cookie-k használatát:
  A böngésző beállítási közt keresse meg a cookie-k kezelésének beállításait, és tiltsa le használatukat!

 

Bezárás