Ismét kötelezőek lesznek a TEÁOR számok?

Szerző: Dr. Kocsis Ildikó Dátum: Kategória: Társasági jog

A „régi motoros” vállalkozók még emlékezhetnek arra, hogy a TEÁOR besorolások, kódok időnként változtak, mely minden cégre nézve kötelező volt. 2010-ben azonban fellélegezhetett minden hazai cégtulajdonos, hiszen a cégeljárások egyszerűsödtek, és nem kellett a TEÁOR kódokat feltüntetni, sőt a főtevékenységen kívül bármilyen egyéb tevékenység cégbírósági bejelentés nélkül végezhető volt. De miért a múlt idő? Mire kell készülnünk 2012 március 1-től? Ismét kötelezőek lesznek a TEÁOR kódok?

Vége a súlyos adótartozások felhalmozásának?

Szerző: Dr. Kocsis Ildikó Dátum: Kategória: Társasági jog

Az állam megállj-t parancsol a súlyos adótartozások felhalmozásának? Hogyan történik ez? Kikre és milyen új adó és egyéb szabályok vonatkoznak az idei évtől? 

A 2012-es év sem kezdődhetett el az adó és egyéb új jogszabályok áradata nélkül. A magyar polgár azonban már megszokhatta, hogy minden évben – sőt egyre gyakrabban év közben is – kénytelen új jogi előírásokat megismerni, alkalmazni, azokhoz alkalmazkodni. A fekete gazdaság elleni küzdelem jegyében új szabályok születtek. Hogy melyek ezek? Íme, néhány közülük!

Mire figyeljünk a cégalapítás után?

Szerző: Dr. Kocsis Ildikó Dátum: Kategória: Társasági jog

Új cégek nap, mint nap alakulnak. A cégalapításhoz szükséges dokumentumok az alapítást intéző ügyvédnél rendelkezésre állnak. Nem kell azon gondolkodni, hogy mit, hogyan kell kitölteni, elegendő csak az adatokat és néhány információt megadni. De vajon belegondolnak-e a céget alapítók, hogy a jövőben ezzel kapcsolatban teendőjük lesz?

Mit tehet, ha bosszantja a szomszédja?

Szerző: Dr. Kocsis Ildikó Dátum: Kategória: Ingatlanjog, Tulajdonjog

Szomszédja szinte mindenkinek van. Kinek ilyen, kinek olyan. Vannak, akik mintha csak jó barátok lennének, szomszédokként összejárnak, segítik egymást. Sajnos azonban bőven akad ennek az ellenkezője is. De mit tehet meg egy szomszéd, és mit nem? Mit tehetünk a bosszantó szomszéddal szemben?

 A szomszédok együttélésére a jog is ad szabályokat. A szomszédjog előírásai mutatják az utat.

Támad a lakásmaffia? Ön hogyan kerülheti el, hogy becsapják?

Szerző: Dr. Kocsis Ildikó Dátum: Kategória: Ingatlanjog, Tulajdonjog

Lakást venne, vagy éppen eladna? Az ingatlan adásvétellel kapcsolatban nagyon sok és sokféle információ kering az interneten. Ismerősök, szomszédok vagy akár a TV, rádió időről-időre beszámol egy-egy rémtörténetről. De honnan tudhatjuk, hogy mi az, amire nekünk kellene odafigyelni? Mire vigyázzunk?

Hogyan nevezzelek? – a cégnév szabályai

Szerző: Dr. Kocsis Ildikó Dátum: Kategória: Társasági jog

A név azonosít bennünket. Ez még inkább igaz a cégekre, hiszen ott a személyek változhatnak, de attól a cég még ugyanaz marad. Gondoljunk csak például a Microsoftra, Coca-Cola Companyra, vagy akár a hazai nagyokra, mint például a MOL. A név kiválasztása marketing szempontból sem elhanyagolható, fontos kérdés. De mi lehet cégnév, és mi nem? Van egyáltalán jogszabályi előírás erre?

Miért felel az ügyvezető?

Szerző: Dr. Kocsis Ildikó Dátum: Kategória: Társasági jog

Mindenért az ügyvezető felelős egy cégben? Kinek és hogyan felel egy ügyvezető? A kérdések egyszerűnek tűnnek, a válasz azonban nem mindig ilyen egyszerű és egyértelmű. Vizsgáljuk hát meg az ügyvezetői felelősséget!

 

Mikor fizethető osztalékelőleg?

Szerző: Dr. Kocsis Ildikó Dátum: Kategória: Társasági jog

A cégtulajdonosok számára nagyon fontos, hogy cégük nyereségesen működjön, mely után a tulajdonosok osztalékot vehetnek fel. Az osztalék azonban a gazdasági év lezárása után, az eredmények ismeretében fizethető. De mi a helyzet, ha évközben is szeretne egy tulajdonos részesedni a cég eredményeiből? A megoldás erre az osztalékelőleg. Kérdés, hogy mikor és milyen feltételek esetén fizethető?

 

Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda elérhetősége