A közös tulajdon a köztudatban is széles körben ismert fogalom, bár a tartalmával kapcsolatban már számos tévhit és félreértelmezés létezik. Sokak számára zavaros például a közös tulajdon osztatlan volta. Sok félreértés adódik az elővásárlási jogból, és a költségviselésből is. Nézzünk most meg néhányat ezek közül a tévhitek közül.
1. Tévhit: A közös tulajdon 50%-os tulajdonosa mindig az ingatlan területének felét használhatja.
Az egyik leggyakoribb és legkitartóbb tévhit, hogy a tulajdonostársak mindegyike a hányadrészének megfelelő nagyságú területet használhat az ingatlanból.
Ez az elgondolás alapvetően téves, mivel a közös tulajdon osztatlanságából ered, hogy mindegyik tulajdonostárs jogosult az egész ingatlan használatára. A tulajdoni hányadrész eszmei hányadot jelent, ami nem vetíthető le automatikusan az ingatlan fizikai értelemben lévő megosztására.
Az egész tulajdon birtoklására és használatára való jogosultságnak a korlátja, hogy nem szabad ezzel a joggal úgy élni, hogy a többi tulajdonostárs ingatlanhoz fűződő jogait és érdekeit sértsük. Tipikus példa erre, hogy nem lehet kizárni a többieket az ingatlan használatából.
Természetesen arra van lehetőség, hogy a tulajdonostársak egy külön szerződéssel fizikailag is megosszák egymás között a használatot. Ebben az esetben valóban úgy lesz, hogy minden tulajdonostárs a megállapodás szerinti részt használhatja az ingatlanban.
2. Tévhit: Ha a tulajdonostárs a többiek részét is használja, akkor tőle ezért a többlethasználatért díj követelhető.
Az előző tévhitből következik nagyon gyakran a következő félreértés. A közös tulajdonú lakást csak az egyik tulajdonostárs lakja, és utóbb a másik tulajdonostárs használati díjat szeretne tőle követelni, mivel az ő részét is használta az ingatlanból.
Mivel mindegyik tulajdonostársat megilleti az egész tulajdon használata és birtoklása, ezért ezen az alapon egymástól használati díjat nem kérhetnek.
A tulajdonos akkor követelhet jogosan használati díjat, ha a bentlakó tulajdonostársa őt az ingatlan használatából kizárta, azaz megakadályozta, hogy ő is használhassa az ingatlant. Ebben az esetben a bentlakó tulajdonostárs megsértette a másik tulajdonos jogait, aki emiatt nem élhetett birtoklási, használati jogával.
3. Tévhit: Az elővásárlási jog önmagában megakadályozza, hogy a tulajdonostárs másnak adja el az ingatlant.
Viszonylag ismert mindenki számára, hogy a közös tulajdonban a tulajdonostársaknak egymás tulajdonrészére vonatkozóan elővásárlási joga van, ha külső személy részére történik az eladás. Ennek ellenére előfordul, hogy a tulajdonos nem közli a vételi ajánlatot a többi tulajdonostárssal, mielőtt eladná a részét egy külső vevőnek.
Sok tulajdonostárs azt gondolja, hogy ebben az esetben elég erre az elmaradásra hivatkozni, és máris érvénytelen a harmadik személlyel kötött adásvétel. Ez azonban nem így van. Az elővásárlásra jogosult nem élhet vissza e jogával, azaz nem hivatkozhat elővásárlási jogára, ha ténylegesen ő maga nem is szeretné megvásárolni a dolgot, hanem csak meg akarja akadályozni az eladást.
Nem elég tehát az elővásárlási jog megsértésére hivatkoznia, hanem egyben nyilatkoznia is kell arról, hogy a vételi ajánlatot elfogadja. Igazolnia kell azt is, hogy megfelelő fedezettel rendelkezik a vételár kifizetéséhez.
4. Tévhit: A közös tulajdon minden költségét a használó tulajdonostárs köteles fizetni.
Szintén tévhit az, hogy a közös tulajdonú dolgot használó tulajdonostárs viseli a dologgal járó összes költséget. Ennek legfeljebb a közvetlen használattal felmerülő költségek esetén lehet alapja. Például lakóingatlan esetén a rezsiköltségnél, ha az ingatlant csak az egyik tulajdonostárs használja.
A dolog állagának megóvásához, fenntartásához szükséges költségeket, valamint az adókat és más közterheket, továbbá a közös tulajdonnal járó egyéb terheket, kiadásokat (pl. közös költség) a tulajdonostársak tulajdoni hányaduk arányában közösen viselik, akkor is, ha nem közösen használják a dolgot.
Dr. Szabó Gergely
