A minap olvastam egy érdekes cikket. Egy fiatal banki gyakornok három napon át napi 21 órát dolgozott. Egyesek szerint ez volt az egyik ok, ami a halálához vezetett. De mégis hogyan történhet meg egy ilyen eset? Hány óra a napi megengedett munkaidő? 

Azt, hogy egy adott munkahelyen mennyi időt kell munkával töltenünk a munkaszerződésünk határozza meg. Azonban ehhez bizonyos kereteket ad a Munka Törvénykönyve.

Mikor kell megállapodni a munkaidőben? 

A munkaviszony létrejöttekor meg kell egyezni a munkaidőben is. Ezt célszerű már a munkaszerződésben is rögzíteni. Ha ez esetleg elmaradt, lehet pótolni, hiszen legkésőbb a munkaviszony létrejöttét követő 15 napon belül a munkáltató egy írásos tájékoztatót is köteles átadni, amiben a munkaidőre vonatkozó szabályoknak is szerepelnie kell.

De mi is pontosan a munkaidő?

A munkaidő nem más, mint a munkavégzés kezdetétől annak befejezéséig tartó idő, valamint a munkavégzéshez kapcsolódó előkészítő és befejező tevékenységhez szükséges idő. Az előkészítő és befejező tevékenység minden olyan feladat ellátását jelenti, amelyet a munkavállaló a munkaköréhez kapcsolódóan, szokás szerint és rendszeresen, külön utasítás nélkül köteles elvégezni.

Vagyis, ha például egy üzlet délelőtt 10 órától délután 18 óráig tart nyitva, akkor az eladó munkaideje nem 10-től 18-ig tart. A munkaidejébe ugyanis bele kell számítani azt az időt, ami szükséges az üzlet kinyitásához, illetve a záróra utáni aznapi teendők elvégzéséhez.

Nem számít munkaidőnek a munkaközi szünet, így például az ebédidő, illetve a munkahelyre történő utazás időtartama sem.

Mennyi lehet a napi munkaidő?

Fő szabály szerint az általános teljes napi munkaidő nyolc óra.

Ez a felek megállapodása alapján legfeljebb napi tizenkét órára emelhető abban az esetben, ha a munkavállaló készenléti jellegű munkakört lát el, vagy a munkáltató, illetve a tulajdonos hozzátartozója.

Az általános napi munkaidőnél rövidebb munkaidőben is megállapodhat a munkáltató és a munkavállaló. Ilyen lehet például a napi 6, vagy 4 órás munkaidő, amit részmunkaidőnek nevezünk.

Milyen lehet a napi munkaidő beosztás?

A munkaidő beosztás szabályait a munkáltató állapítja meg. Ennek során figyelemmel kell lennie az egészséges és biztonságos munkavégzésre, valamint a munka jellegére.

A munkaidőt heti öt napra, általános munkarend esetén hétfőtől péntekig kell beosztani.

Kötelező-e munka közben szünetet biztosítani?

A törvény kötelezővé teszi, hogy a munkavállaló részére legalább 20 perc munkaközi szünetet biztosítsanak, ha a napi munkaideje a 6 órát meghaladja, de 9 óránál nem dolgozik többet. A munkaközi szünet fő szabály szerint nem része a munkaidőnek. Lehet azonban olyan megállapodást kötni, hogy a munkaközi szünet is beleszámítson a munkaidőbe. A munkaközi szünetet a munkavégzés megszakításával kell kiadni.

Dr. Kocsis Ildikó

ügyvéd


Dr. Kocsis Ildikó

ügyvéd

- - - - - - - - - -

A fent megjelent cikk a teljesség igénye nélkül, figyelemfelhívó célzattal készült, mely nem minősül jogi tanácsadásnak. Javasoljuk, hogy mindig vegye figyelembe a cikk megjelenésének időpontját is, mert előfordulhat, hogy a jogszabályok változása miatt a benne lévő információk később már nem aktuálisak!

Kövessen bennünket itt is: