Egy fiatalnak nem könnyű saját lakáshoz jutnia. Nem elég ugyanis, hogy a lakás hazai viszonyokat tekintve igen borsos árát elő kell teremteni, de a vásárlás után még illeték fizetési kötelezettsége is van az új tulajdonosnak. A fiatalok lakásvásárlását már eddig is támogatták illeték kedvezménnyel, most azonban ehhez még részletfizetési kedvezmény is társul. De pontosan mikor, mennyi és hogyan?
Az eddigi illeték szabályozás
Elsőként nézzük meg az eddigi szabályozást!
Az illetékekről szóló törvény kimondja, hogy a 35. életévüket még be nem töltött személyek, akik első lakás tulajdonukat szerzik meg, kedvezményben részesülnek.
Ehhez azonban további feltételek is társulnak. Az egyik ilyen lényeges kitétel, hogy a kedvezmény csak akkor jár, ha a lakás forgalmi értéke a 8 millió forintot nem haladja meg. Ekkor a fizetendő illeték felét, de maximum 40.000,- Ft-ot enged el az Állam.
Számoljunk, mit is jelent ez
Tegyük fel, hogy a boldog új tulajdonos még nincs 35 éves, és ez élete első lakása.
Ha a lakás a maximális 8 millió forintot éri, abban az esetben az ingatlan adásvétel vevőjének a kedvezmény nélkül 240.000,- Ft-ot kellene illetékként befizetnie az államkasszába.
A jogszabály azt mondja ki, hogy az illeték fele, de maximum 40.000,- Ft lehet a kedvezmény. Vagyis a fizetendő illeték összege 200.000,- Ft lesz.
Láthatjuk tehát, hogy az 50 százalékos kedvezménytől ebben az esetben igen messze vagyunk.
Mikor tudjuk kihasználni a megengedett maximum 50 százalékos illeték elengedést?
Némi számtan és meg is van az eredmény.
Ez csak abban az esetben lehetséges, ha a megvásárolt ingatlan forgalmi értéke nem több 4 millió forintnál.
Ekkor ugyanis 80.000,- Ft lenne a kedvezmény nélkül fizetendő illeték, melyből a szabály lefarag 40.000,- Ft-ot.
Hát, végül is nem lehetetlen küldetés ennyiért önálló ingatlanra lelni, de az is igaz, hogy – főként a fővárosban – ez nem egy mindennapos történet.
Mi változik 2011. január 1-től?
A fenti kedvezményen túl 1 éves részletfizetés is kérhető lesz. Ezzel tehát az illeték összege nem csökken tovább, de azt nem feltétlenül kell egy összegben kifizetni.
Kérelemre lehet majd a részletfizetési engedményben részesülni, melynek a leghosszabb időtartama 12 hónap lesz. Ez alatt az idő alatt, havonta egyenlő összegekben, pótlékmentesen tehet eleget a fizetési kötelezettségének a fiatal lakástulajdonos.
Vigyázni kell azonban a pontos fizetésre! Ugyanis, ha ezt mégsem tartaná be a kérelmező, akkor a kedvezmény megszűnik, a még fennálló összeget egyben kell kifizetni, melyet még késedelmi pótlékkal is megfejelnek az eredeti fizetési határidőtől kezdődően.
Dr. Kocsis Ildikó