A magyar jog hosszú időn keresztül nem szabályozta külön, átfogóan a franchise – más néven jogbérleti – szerződést, bár széles körben alkalmazott megoldásról van szó. Franchise rendszerben működnek például a legnagyobb nemzetközi gyorsétterem-láncok és több ingatlan-közvetítő hálózat is. Az új Polgári Törvénykönyv már önálló szerződéstípusként kezeli a franchise szerződést. Melyek a franchise szerződés alapvető jellemzői?

Mi a franchise?

A franchise egy sokrétű gazdasági együttműködési forma, amelynek középpontjában a franchise átadó nevéhez, védjegyéhez, egyéb jellemzőjéhez kapcsolódó jogok (jellemzően iparjogvédelmi vagy szerzői jogok) átadása, és ezek hasznosítására vonatkozó megállapodás áll. E jogokat a franchise átvevő használja fel valamely szolgáltatás nyújtására, ill. meghatározott áru, termék előállítására és forgalmazására.

Jellemzően a franchise átvevő nem csak jogosult, de rendszerint köteles is a szerződésben számára biztosított jogokat gyakorolni. Az üzleti modell használatának feltétele rendszerint a franchise jogok tényleges, folyamatos gyakorlása.

A franchise-nak több megjelenési formája van. Leggyakrabban a kereskedelmi és szolgáltatási franchise-zal találkozhatunk. Ezek lényege, hogy a franchise átvevő valamely áru értékesítését vagy szolgáltatás nyújtását végzi a fogyasztók számára a franchise átadó által biztosított márkanévvel, arculattal, ill. know-how alapján.

Mi a franchise szerződés lényege?

A franchise szerződés egy olyan megállapodás, amely tartalmazza a franchise átadó és az átvevő együttműködésének legfontosabb elemeit.

A franchise átadó oldalán a legfontosabb, hogy a szerződésben felhatalmazza az átvevőt a franchise adott területen való hasznosítására. Ennek során az átadó biztosítja a szükséges szerzői és iparjogvédelmi jogok felhasználási és hasznosítási jogait az átvevő számára. E körbe tartozik például a védjegy használatának engedélyezése (pl. a franchise neve), formatervezési minták (dizájn) használatának megengedése.

Különösen fontos a franchise-hoz kapcsolódó know-how átadása, amelybe az átadó által kidogozott szervezési, műszaki, gazdasági ismeretek tartoznak, melyek nélkül az együttműködés nem képzelhető el.

Gyakori kitétel a franchise szerződésekben, hogy a franchise átvevő kizárólag a franchise átadó – vagy az általa meghatározott harmadik személy – által rendelkezésre bocsátott alapanyagot, terméket használhatja. Ha azonban az átadó e kötelezettségét nem teljesíti, az átvevő jogosult a terméket vagy az alapanyagot máshonnan beszerezni.

A franchise átvevő a szerződés alapján nemcsak jogosult, hanem rendszerint köteles is a számára biztosított jogok és ismeretek felhasználásával a termékek, szolgáltatások előállítására és értékesítésére. Az átvevő köteles mindezekért díjat fizetni.

A díjfizetésnek különböző formái lehetnek:

  • Szinte minden franchise-ra jellemző a belépési díj, amelyet a franchise rendszerhez való csatlakozáskor fizet az átvevő.
  • A másik jellemző díj a forgalmi jutalék – más néven royalty – amelyet a rendszerben való részvételért időszakosan kell fizetni.

Az utasítási jog és a jóhírnév megóvása

A franchise átadó a termék és a szolgáltatás előállításával és értékesítésével kapcsolatban utasíthatja az átvevőt. Szintén utasítási joga van az átadónak a franchise hálózat és az előállított, illetve értékesített termék jóhírnevének megóvásával kapcsolatban. Egyébiránt mindkét fél kötelezettsége, hogy a hálózat, illetve az értékesített termékek és szolgáltatások jóhírnevét megóvja.

Ha az átadó célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, erre a franchise átvevő köteles őt figyelmeztetni. Ha a figyelmeztetés ellenére fenntartja az utasítását, az átvevő köteles az utasítást teljesíteni. Ilyenkor viszont az utasítás teljesítéséből eredő kárért a franchise átadó felel. Az utasítás teljesítését akkor köteles megtagadni az átadó, ha annak végrehajtása jogszabály vagy hatósági határozat megsértéséhez vezetne, vagy veszélyeztetné mások személyét vagy vagyonát.


Dr. Szabó Gergely

ügyvéd

- - - - - - - - - -

A fent megjelent cikk a teljesség igénye nélkül, figyelemfelhívó célzattal készült, mely nem minősül jogi tanácsadásnak. Javasoljuk, hogy mindig vegye figyelembe a cikk megjelenésének időpontját is, mert előfordulhat, hogy a jogszabályok változása miatt a benne lévő információk később már nem aktuálisak!

Kövessen bennünket itt is: