Gyakori, hogy idős emberek tartási vagy életjáradéki szerződést kötnek ismerősükkel vagy más olyan személlyel, aki nem hozzátartozójuk. Az ilyen típusú szerződésekben a tartás vagy életjáradék ellentételezése igen gyakran az eltartott tulajdonában álló ingatlan átruházása. Olykor előfordul, hogy a tartási vagy életjáradéki szerződésről az örökös csak az örökhagyó halála után szerez tudomást. Van-e joga a törvényes örökösnek, hogy az ilyen módon átruházott ingatan esetén valamilyen igénnyel lépjen fel? Jár-e valami az örökösnek a tartási szerződéssel átruházott ingatlan után?
A tartási és az életjáradéki szerződés
- A tartási szerződés lényege, hogy a tartásra kötelezett vállalja, hogy a tartásra jogosultat a körülményeinek és szükségleteinek megfelelően ellátja, gondozza. Másik részről a tartásra jogosult a tartásért ellenszolgáltatást ad. Az ellenszolgáltatás többféle formában is megjelenhet. Nagyon gyakran az eltartott a tulajdonában lévő ingatlant ruházza át az eltartóra.
- Az életjáradéki szerződés a tartási szerződéshez nagymértékben hasonló. A legfontosabb különbség, hogy az életjáradék nyújtója nem tartásra vállal kötelezettséget, hanem rendszerint pénzbeli járadék fizetésére, amely szolgáltatás az életjáradékra jogosult haláláig tart.
A tartási és életjáradéki szerződések egyik tulajdonsága, hogy a bírósági gyakorlat szerint ún. szerencseszerződésnek minősülnek. Ez azt jelenti, hogy a szerződéskötéskor nem lehet tudni, hogy a tartást, életjáradékot pontosan mennyi ideig kell teljesíteni. Ugyanis nem ismert, hogy az eltartott, ill. életjáradékra jogosult meddig fog élni.
Ebből következően, az ilyen típusú szerződéseket az eltartott vagy életjáradékra jogosult halála után nem lehet arra hivatkozva megtámadni, hogy az elhunyt haláláig nyújtott tartás vagy életjáradék értéke nem fedezte az ellenszolgáltatás (pl. ingatlan) értékét.
Arra sincs jogi lehetőség, hogy az örökös az eltartott halála után a tartásra kötelezett ellen pert indítson azon az alapon, hogy a tartást nem teljesítette. Ilyen pert az eltartott indíthat még életében, de az örökös utólag nem.
Az új Polgári Törvénykönyv a kötelesrész kapcsán teremt lehetőséget arra, hogy meghatározott feltételek esetén a kötelesrész iránti igénybe a tartási vagy életjáradéki szerződéssel átruházott ingatlan értéke is részben bevonásra kerüljön.
Az örökös és a kötelesrész
A törvény szerint kötelesrész akkor illeti meg az örökhagyó leszármazóját, házastársát és szülőjét, ha az örökhagyó törvényes örököse vagy végintézkedés hiányában az lenne.
Kötelesrész iránti igény többféle módon is létrejöhet:
- A leggyakoribb eset, amikor az örökhagyó a törvényes örökös helyett végintézkedésben másra hagyja a vagyonát.
- Szintén kötelesrészre teremthet alapot, ha például az örökhagyó életében értékes vagyontárgyakat ajándékozott el, amelyeket így a törvényes örökös nem örökölhetett.
Mennyi kötelesrész járhat az örökösnek?
A kötelesrész mértéke annak az egyharmada, ami a kötelesrészre jogosultnak, mint törvényes örökösnek jutna a kötelesrész alapja szerint számítva.
A kötelesrész alapját úgy kell meghatározni, hogy össze kell adni az elhunyt hagyatékának tiszta értékét és az örökhagyó által élők között bárkinek juttatott ingyenes adományok juttatáskori tiszta értékét. Ilyen élők közötti ingyenes adomány leggyakrabban az ajándékozás. Ezért például, ha az elhunyt halála előtt 5 évvel egy ingatlant ajándékozott az élettársának, akkor az ingatlan ajándékozáskor képviselt értéke a kötelesrész alapjába beleszámít.
A törvény meghatározza, hogy mely adományokat nem kell figyelembe venni a kötelesrész számításakor. Ilyen például az örökhagyó halálát megelőző 10 évnél régebben adott ajándék, vagy a szokásos mértéket meg nem haladó ajándék.
Tartási, életjáradéki szerződés figyelembe vétele, ha az örökösnek kötelesrész járna
A tartási és életjáradéki szerződés jellemzői alapján láthattuk, hogy előállhat olyan helyzet, hogy az eltartottnak haláláig nyújtott tartás vagy életjáradék értéke messze kevesebb, mint a cserébe adott ellenszolgáltatás értéke. Ez előfordulhat, ha az eltartott a szerződéskötést követő rövid időn belül meghal.
Az ilyen aránytalanság részbeni kezelésére került bele a Polgári Törvénykönyvbe egy szabály.
Ha a szerződés megkötésétől számított 2 éven belül az örökhagyó meghal, a kötelesrész alapjához hozzá kell számítani az öröklési, tartási, életjáradéki vagy gondozási szerződéssel elidegenített vagyon értékének a ténylegesen nyújtott tartás, életjáradék, illetve gondozás értékével nem fedezett részét.
A fenti szabály tehát tartási és életjáradéki szerződések esetén is lehetővé teszi, hogy a tartási vagy életjáradéki szerződéssel átruházott ingatlan vagy más vagyon értékéből a tartással/életjáradékkal nem fedezett részt a kötelesrész alapjához hozzászámítsák.
Fontos megjegyezni, hogy a fenti szabály csak arra az esetre vonatkozik, ha a szerződéskötést követő 2 éven belül meghal az eltartott vagy életjáradékra jogosult személy. Szintén fontos szem előtt tartani, hogy e szabály nem jelenti, hogy a tartási vagy életjáradéki szerződés érvénytelen. Nem jelenti azt sem, hogy a tartásra/életjáradékra kötelezettet meg kell fosztani a szerződés alapján kapott vagyontól.
E szabály egy elszámolási viszonyt hoz létre. Ennek keretében a kötelesrész fenti szabályai szerint van arra lehetőség, hogy megakadályozzák a közeli hozzátartozó megfosztását a kötelesrészétől. Viszont csak olyan személy élhet a hozzászámítás jogával, aki kötelesrészre jogosult.
Másrészt azt is figyelembe kell venni, hogy a kötelesrészre jogosult mit kapott az örökhagyótól, akár végintézkedésben, akár még életében. Például, ha az örökhagyó gyermeke maga is kapott egy értékes ingatlant ajándékként az örökhagyótól, akkor ezt a kötelesrészébe is be kell tudni.
Dr. Szabó Gergely
