Hazánkban nagyon kiterjedt a használt gépjárművek piaca. E gépjárművek jelentős részét gépjármű kereskedők értékesítik a vásárlók számára. A használt autók vásárlása nyilvánvalóan nagyobb kockázatot jelent a fogyasztók számára. Ezen gépkocsik között jóval gyakoribb a hibás vétel lehetősége. Ezért előfordul, hogy a kereskedő az adásvételi szerződésben megpróbálja kizárni a szavatossági felelősségét a jövőben kiderülő hibákkal kapcsolatban. Jogszerűen kizárható az eladott gépkocsi hibáiért való szavatosság?

Miért szavatol a kereskedő az eladott gépkocsi esetén?

A gépjármű-kereskedő azért tartozik szavatossággal, hogy az eladott gépkocsi rendeltetésszerű használatra alkalmas, és rendelkezik azzal a minőséggel, amely a hasonló gépkocsiknál szokásos, továbbá megfelel a hirdetésben vagy egyéb tájékoztatásban bemutatott tulajdonságoknak.

Gyakori tévhit, hogy szavatosság csak új gépjárművek esetén van. Ez azonban nem igaz, a használt autó eladója is szavatossággal tartozik.

Az viszont fontos, hogy nem teljesít hibásan a kereskedő, ha a vásárló a hibát a szerződéskötés időpontjában ismerte, vagy a hibát a szerződéskötés időpontjában ismernie kellett.

Tehát, ha például a hiba a gépjármű megtekintésekor nyilvánvaló (pl. törött a szélvédő), akkor emiatt a vevő utólag nem élhet szavatossággal. Hasonló a helyzet akkor is, ha a kereskedő például az adásvételi szerződésben tételesen felsorolja a gépjármű hibáit, és a vásárló ennek tudatában írja alá a szerződést. Ha viszont csak szóban közli a megtekintés, kipróbálás során fel nem ismerhető rejtett hibákat, akkor utólag a kereskedőnek kell bizonyítania, hogy ezekről tájékoztatást adott.

Ha a vásárló él a szavatossági jogával, akkor a kereskedőtől a hiba kijavítását, a gépjármű kicserélését, ill. árleszállítást kérhet, végső esetben pedig elállhat a szerződéstől.

A szavatosság kizárása

Előfordul, hogy a gépjármű kereskedők az általuk alkalmazott szerződésekben általánosságban próbálják kizárni az autó később felfedezett hibáiért való szavatossági felelősségüket.

Abban az esetben, ha a gépjárművet fogyasztóként vásárolja valaki, a törvény tiltja a szavatosság kizárását.

Fogyasztó az a magánszemély, aki magánhasználatra, azaz nem üzleti, szakmai tevékenysége körében vásárolja a gépkocsit. Tehát ebben az esetben hiába szerepel az adásvételi szerződésben a szavatosság kizárása, e szerződéses rendelkezés érvénytelen, és a vásárló élhet szavatossági jogaival.

Más a helyzet, ha a gépjárművet egy cég vagy szakmai körében magánszemély (pl. egyéni vállalkozóként) vásárolja. Ők nem minősülnek fogyasztónak, így érvényes lehet a szavatosság szerződésbeli kizárása.

Hibás teljesítési vélelem

A fogyasztót védő másik fontos törvényi garancia abba áll, hogy vélelmezni kell, hogy a vásárlástól számított 6 hónapon belül a fogyasztó által felismert hiba már a vásárlás időpontjában megvolt.

Ebben az esetben a kereskedőnek kell bizonyítania, hogy a gépjármű a vásárláskor nem rendelkezett az adott hibával. E szabály nem áll fenn olyan esetben, ami a hiba jellegével összeegyeztethetetlen. Például, a vásárlást követően bekövetkezett baleset során az autóban keletkezett hiba miatt nyilvánvalóan nem lehet az eladóval szemben szavatossággal élni.


Dr. Szabó Gergely

ügyvéd

- - - - - - - - - -

A fent megjelent cikk a teljesség igénye nélkül, figyelemfelhívó célzattal készült, mely nem minősül jogi tanácsadásnak. Javasoljuk, hogy mindig vegye figyelembe a cikk megjelenésének időpontját is, mert előfordulhat, hogy a jogszabályok változása miatt a benne lévő információk később már nem aktuálisak!

Kövessen bennünket itt is: