Az interneten szörfölve bukkantam egy országos hírportálon közölt cikkre, mely a postai levelek és távirat végnapjairól szólt. A cikk az e-mail és mobil eszközök használatának gyors növekedését, ugyanakkor a postai küldemények jelentős csökkenését járta körül. Valóban, ma már mindannyian érezhetjük, hogy a kommunikáció színtere egyre inkább az internet, e-mail, közösségi oldalak, mobil telefonok, sms-ek világa. De veszélyes lehet-e, ha az üzleti életben is ezeket a formákat választjuk a levél helyett?
E-mail vagy levél, melyik a jobb?
A kérdést több szempontból is vizsgálhatjuk: ár, gyorsaság, rugalmasság és még sorolhatnám. A legtöbb esetben a döntés ezek alapján az e-mailt hozná ki győztesen a postai levéllel szemben, hiszen olcsóbb, gyorsabb, több emberhez juthat el egyszerűbben. A jogi szempont azonban nem feltétlenül az e-mailnek kedvez a hagyományos postai levéllel szemben. Miért?
A jog bizonyos esetekben kötelezően előírja, hogy egy nyilatkozatot írásban kell megtenni és megküldeni a másik félnek. Máskor ez ugyan nem törvényi követelmény, de a későbbi viták elkerülése, vagy gyorsabb és eredményesebb lezárása érdekében még sem mellőzhető. Például egy szerződés felmondása akkortól él, ha a felmondást a másik fél kézhez vette. Hogyan tudjuk ezt egy e-maillel bizonyítani? Egy követelés érvényesítésénél is igen nagy jelentőséggel bírhat, hogy mikor és mire szólítottuk fel az adóst. Hivatalos ügyeink során is fontos, hogy a határidőket betartsuk. Ha az eljárás nem elektronikus rendszeren keresztül zajlik, akkor ezt szintén a postai feladóvevénnyel tudjuk megtenni. Egy-egy esetben így igen sokat érhet egyetlen időben feladott levél is.
Írásbeli forma-e az e-mail?
Még mielőtt a kérdés láttán arra gondolna, hogy esetleg a Marsról jöttem, és fogalmam sincs róla mi fán terem az e-mail, gyorsan meg is válaszolom ezt a furcsa kérdést.
Ugyan az e-mailben is leírjuk a közölni valónkat, az azonban jogilag még sem minősül írásbeli formának. Jogszabály ma még írásbeli formában megtett nyilatkozatként a következőket ismeri el
levélváltás
táviratváltás
távgépírón vagy telefax útján történt üzenetváltás
törvényben meghatározott maradandó eszközzel tett nyilatkozat váltás. Ebbe az utóbbiba tartozhat az e-mail üzenet, de akkor, ha az meghatározott elektronikus aláírással van ellátva. Vagyis az egyszerű e-mail jogilag nem minősül írásbeli nyilatkozatnak.
Akkor az e-mail semmit sem ér?
Ezt azért nem állíthatjuk, hiszen szép számmal vannak olyan esetek, amikor az e-mailben történt közlés, üzenet is nagy jelentőséggel bír. Bár nem minősül jogilag írásbeli nyilatkozatnak, de bizonyító ereje azért lehet és van is. Célszerű ezért a fontos e-mail üzeneteket megőrizni.
Mi baj lehet még az e-maillel?
A másik probléma, hogy egy-egy e-mail üzenet elküldése esetén nem tudjuk kétséget kizáróan igazolni, hogy a nyilatkozatot mikor tettük, mikor küldtük el a másik fél részére. Azt pedig végképp nem, hogy a másik fél hivatalosan mikor kapta meg írásunkat.
Mit tehetünk, mi a megoldás?
Semmiképpen sem az a megoldás, hogy dobjuk félre számítógépünket, táblagépünket, okos-telefonunkat és minden esetben térjünk vissza a régi megoldásokhoz, a postai levélhez. Fontos, hogy mérlegeljünk, és jól mérlegeljünk, hogy egy-egy hivatalos, vagy üzletileg lényeges üzenetet milyen formában küldünk meg. Ha pedig gyorsan kell, jogilag biztosan írásbeli formának számító módon és úgy, hogy a megküldést igazolni is tudjuk, választhatjuk a fax üzenetet, melynél az elküldés pontos idejét a készülék rögzíteni tudja.
Ha viszont úgy döntünk, hogy nem akarunk lemondani a kor vívmányairól és maradunk az e-mailnél, szerezzünk be hiteles aláíráshoz alkalmas jogosultságot.
Dr. Kocsis Ildikó
ügyvéd
——————
Érthetően a munkaviszony megszüntetéséről – kiadványunk
A munkaviszony megszüntetése talán az egyik legkényesebb terület a munkajogban.
Azon túl, hogy valamilyen kapcsolat megszűnése általában rossz érzésekkel párosul, kényes terület ez azért is, mert akár komoly anyagi következménnyel is járhat.
Miről olvashat a kiadványban?
Hogyan érhet véget egy munkakapcsolat?
Megszűnés vagy megszüntetés
A közös megegyezés szabályai
A felmondás szabályai
Az azonnali hatályú felmondás szabályai
Felmondások indoklása
Mibe kerül a rossz döntés?
És mindezt ÉRTHETŐ nyelven, megtörtént esetek bemutatásával!
Tudjon meg Ön is többet a munkaviszony megszüntetéséről!
A piacon egyedülálló módon érthető, olvasmányos tájékoztató nem jogászok részére az új Munka Törvénykönyve alapján megtörtént esetek bemutatásával.
A kiadványt megvásárolhatja Webáruházunkban, erre a linkre kattintva.
Dr. Kocsis Ildikó