Eddig a vállalkozások kötelezettsége volt, hogy közigazgatási eljárások esetén cégkivonatot és aláírási címpéldányt csatoljanak az aktuális ügy dokumentumaihoz. Ez persze plusz költséggel járt, hiszen a legtöbb esetben 30 napnál nem régebbi és hiteles okmányokat kellett benyújtani, ami bizony pénzbe került. Ez azonban a jövőben változhat, és kevesebb teher hárulhat a vállalkozókra. De mégis hogyan?
A Magyar Országgyűlés 2012. június 19-én tárgyalta és fogadta el a Magyary – program részeként a cégeljárási törvény módosítását.
Mégis miért módosították a törvényt?
A cél a cégek adminisztratív terheinek a csökkentése, mivel ez versenyképességet növelő tényező. Éppen ezért fokozatosan, 2012. július 1-jétől 2013. február 1-jéig megszűnik a cégek azon kötelezettsége, hogy a közigazgatási, hatósági eljárásban cégkivonatot vagy aláírási címpéldányt csatoljanak a hatóságok részére.
Mi volt az eddigi gyakorlat?
Eddig a cégeknek jogi értelemben vett létezésüket általában cégkivonattal és az aláírásra jogosult aláírási címpéldányával kellett igazolnia. Ezek beszerzése azonban nem csak pénzzel, hanem sok idővel is járt.
Hogyan lesz ez után?
A jövőben a céginformációs szolgálat a cégadatokat – cégkivonatot – ingyenesen bocsátja a hatóságok rendelkezésére. Tehát a jövőben nem kell a vállalkozásoknak 30 napnál nem régebbi cégkivonatot csatolniuk a hatósági eljárásokban, mivel azt maga a hatóság fogja lekérni elektronikus úton a cégnyilvántartásból.
Mivel más területeken is egyszerűsítenek, így közvetlenül elérhetővé válik a cégjegyzékből a cég képviselőjének aláírás mintája is. Így bárki, akinek elektronikus hozzáférése van a cégnyilvántartáshoz, elérheti ezeket az adatokat.
Tehát a vállalkozások ügyeik intézésénél némi pénzt és időt spórolhatnak. De mindez persze csak akkor lesz lehetséges, ha az elfogadott módosítási javaslatok a Magyar Közlönyben is kihirdetésre kerülnek.
Dr. Kocsis Ildikó