Minden munkavállalóval megesik időről-időre, hogy különböző oknál fogva ideiglenesen nem tudja feladatait ellátni. Ebben az esetben helyettesítésre van szükség. Ezek az okok lehetnek előre tervezhetőek (pl. szabadság), amelyek esetén a helyettesítés egyszerűbben megoldható. Előfordulhatnak azonban váratlan körülmények is (pl. betegség), ekkor a kieső munkavállaló pótlásának megszervezése nagyobb gondot okozhat a munkaadónak.
Kinek kell megoldania a munkavállaló pótlását?
Bár a gyakorlatban előfordul, hogy a munkáltató az érintett munkavállalóra hárítja a helyettesítésének megoldását, azonban ténylegesen a munkáltató kötelessége, hogy erről gondoskodjon.
A munkavállalótól nem lehet elvárni, hogy (akár szabadidejében) a munkakörének betöltésére alkalmas helyettest keressen.
Ezért érvénytelen például az a kikötés a munkaszerződésben, amely szerint távolléte esetén a munkavállalónak kell biztosítania a helyettesítést.
A helyettesítés megszervezése során figyelemmel kell lenni a méltányos joggyakorlás követelményére. Így a helyettesítés nem okozhat aránytalan sérelmet a helyettesítőnek. Például a munkavállaló nem rendelhető ki olyan munkakörben való helyettesítésre, amely képzettségére és beosztására tekintettel számára aránytalanul sérelmes.
A munkáltató ugyanakkor kérheti, hogy munkavállalói egymás között egyeztessék például a szabadságolási terveiket. Ezt jogosan kérheti, hiszen a munkavállalókat együttműködési kötelezettség terheli. A munkáltató oldaláról szerencsésebb azonban, ha maga tervezi meg a szabadságokat, így biztosítva a zökkenőmentes munkavégzést. Természetesen a szabadság kiadása előtt a munkavállalót meg kell hallgatni.
Helyettesítés azonos munkakörben és munkahelyen
Ha a munkáltatónál van olyan munkatárs, aki a kieső munkavállalóval azonos munkakörű, azonos munkahelyen dolgozik, és helyébe tud lépni, akkor viszonylag egyszerű a helyettesítés. Ebben az esetben a munkáltató utasíthatja őt, hogy végezze el a hiányzó munkavállaló feladatait. Amennyiben többen is ilyen munkakörben dolgoznak, több munkavállaló között is eloszthatják a hiányzó dolgozó feladatait.
Ha a helyettesítő személy a munkaidejében el tudja végezni a helyettesítéssel járó plusz feladatait, akkor külön díjazás emiatt nem illeti meg a helyettesítésért. Amennyiben azonban csak a beosztás szerinti munkaidején túl tudja elvégezni a munkát, ez rendkívüli munkaidőt – azaz túlórát – jelent.
Ez abban az esetben is fennáll, ha a munkáltató nem utasítja kimondottan túlórázásra a munkavállalót, hanem a munkaidejéhez képest irreális mennyiségű feladattal látja el. Amennyiben a helyettesítési feladatokat a dolgozó túlórában tudja csak ellátni, akkor a rendkívüli munkaidőre járó munkabért és bérpótlékot a munkáltató köteles kifizetni.
Helyettesítés másik munkakörben, munkahelyen
Ha nincs a munkáltatónál azonos munkakörben dolgozó munkavállaló, akkor megoldás lehet, ha a munkáltató egy másik munkakört betöltő alkalmazottját a helyettesítendő dolgozó munkakörében foglalkoztatja. Amennyiben pedig nincs az adott munkahelyen helyettesítésre igénybe vehető dolgozó, akkor a munkáltatónál működő másik munkahelyről is kirendelhető egy munkavállaló a helyettesítés ellátására.
Fontos, hogy ezekben az esetekben nem szükséges a munkaszerződés módosítása. Ilyenkor a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásról beszélhetünk, amelynek a munkáltató utasítása alapján van helye.
Az ilyen jellegű munkavégzés ideje nem lehet több évi 44 munkanapnál vagy évi 352 munkaóránál. Természetesen ez a korlátozás nem áll fenn abban az esetben, ha a helyettesítő azonos munkakörben és munkahelyen dolgozik a helyettesítendő személlyel. A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás időbeli korlátja átléphető akkor is, ha ehhez a munkavállaló hozzájárul.
A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás esetén a dolgozó a helyettesítés alatt ellátott munkakörre előírt alapbérre jogosult. Ha azonban ez az összeg alacsonyabb, mint amit a munkavállaló rendes munkakörének betöltése során keresett, akkor legalább a munkaszerződésében meghatározott bér jár neki.
Dr. Szabó Gergely
