A legkülönbözőbb szoftverek az elmúlt évtizedekben a gazdaság, a tudomány, és az emberek mindennapi életének szerves részeivé váltak. Számos olyan tevékenység létezik, amelyek megvalósítása szoftverek nélkül manapság már nem, vagy csak nehezen lenne elképzelhető. A szoftver rendszerint jelentős vagyoni értéket is képvisel. Milyen jogi védelemben részesülnek a szoftverek?

Mit értünk szoftver alatt?

A szoftver a szerzői jog szabályai alapján kap jogi oltalmat. A szerzői jogról szóló törvény külön is rendelkezik a szoftver védelméről.

A törvény szoftver alatt a számítógépi programalkotást és a hozzá tartozó dokumentációt érti, külön kiemelve annak akár forráskódban, akár tárgykódban rögzített formáját.

A törvény külön nevesíti a felhasználói szoftvert és az operációs rendszert. Az informatika rohamos fejlődésével a szoftverek ennél sokkal változatosabb formában is megjelennek. A törvény a szoftver bármely más formában rögzített fajtáját is általános védelemben részesíti.

Fontos tudni, hogy a szoftver szerzői jogi oltalma nem terjed ki az annak alapját képező ötletre, elvre, elgondolásra, eljárásra, működési módszerre vagy matematikai műveletre.

Szintén érdemes tudni, hogy a szoftver nem szabadalmaztatható, mert nem minősül találmánynak, még akkor sem, ha maga a szoftver iparilag alkalmazható.

Mit tartalmaz a szoftverek szerzői jogi védelme?

A szoftverek védelme a többi szerzői műhöz hasonló tartalmú oltalmat jelent. A szerzőt megillető jogok

  • személyhez fűződő és
  • vagyoni jogokra oszthatók.

A védelem – szemben például a szabadalommal, védjeggyel – nyilvántartásba vételi eljárás nélkül is megilleti a szerzőt. A szoftver felvehető a szerzői művek nyilvántartásába, de a védelem ettől függetlenül is fennáll. A szerzői jog a szoftvert a szerző életében és halálát követő 70 évig védi.

A szoftverek szerzőit illetik

  • a nyilvánosságra hozatal joga,
  • a szerző nevének feltüntetéséhez fűződő jog,
  • a mű egységének védelme.

Ezek alkotják a személyhez fűződő szerzői jogok körét.

A vagyoni jogok körébe tartoznak a szoftverek felhasználásához fűződő jogosultságok. Ide tartozik

  • a szoftver bármely anyagi formában és nem anyagi formában történő felhasználása,
  • a jog, hogy a szerző a felhasználásra másnak engedélyt adjon. A szoftver esetén a felhasználás jellemző módjai: a többszörözés, terjesztés, a nyilvánossághoz közvetítés, átdolgozás, feldolgozás.

Bizonyos esetekben a szerzőnek a szoftverhez fűződő jogai korlátozottabbak más szerzői jogi művekhez képest. Így például

  • az erre vonatkozó kizáró megállapodás hiányában a szoftvert jogszerűen megszerző személy a szoftver rendeltetésével összhangban jogosult a szoftver többszörözésére, átdolgozására, feldolgozására, fordítására, és a szoftver egyéb módosítására.
  • Az a szoftver felhasználási szerződésben sem zárható ki, hogy a felhasználó egy biztonsági másolatot készíthessen a szoftverről, ha ez a felhasználáshoz szükséges.
  • A szoftvert jogszerűen megszerző felhasználó arra is jogosult, hogy a szerző engedélye nélkül is megfigyelje és tanulmányozza a szoftver működését.
  • A jogszerű felhasználó kipróbálhatja a szoftvert abból a célból, hogy a szoftver valamely elemének alapjául szolgáló ötletet, elgondolást vagy elvet megismerje. Tehát önmagában a szoftver működésének külső tanulmányozása alapján egy hasonló funkciójú és működésű program létrehozása nem feltétlenül jogsértő.

A szoftverek felhasználása és hasznosítása

A szoftverek felhasználásához kapcsolódó jogok alapvetően a szoftverek megalkotóját, mint szerzőt illetik. A szoftverek hasznosítása többféleképpen történhet. A felhasználáshoz kapcsolódó szerzői vagyoni jogok (pl. többszörözés, terjesztés) vagy ezek egy része átruházható, természetesen ellenérték fejében is. Ebben az esetben a vagyoni jogok az e jogokat megszerzőt fogják illetni, és ő dönthet a további felhasználás tekintetében. A felhasználás engedélyezése felhasználási szerződéssel (licencia szerződéssel) történik, amelyben a felek lefektetik a felhasználás feltételeit, a jogdíjakat és egyéb lényeges kérdéseket.

Gyakran előfordul, hogy a szoftver létrehozója munkaviszonyban álló személy, aki a munkája során alkotja a programot. Ebben az esetben, ha a szoftver létrehozása az alkotó munkaköri kötelezettségei közé tartozik, és a létrehozó az elkészült alkotást a munkáltatónak átadta, akkor a vagyoni jogok a munkáltatót illetik meg. Ilyenkor a szerzői hozzájárulást a nyilvánosságra hozatalhoz megadottnak kell tekinteni. Ilyen esetben nem jár a munkavállaló részére további díjazás akkor sem, ha a munkáltató a felhasználási vagy a szoftverrel kapcsolatos egyéb jogokat átengedi másnak.


Dr. Szabó Gergely

ügyvéd

- - - - - - - - - -

A fent megjelent cikk a teljesség igénye nélkül, figyelemfelhívó célzattal készült, mely nem minősül jogi tanácsadásnak. Javasoljuk, hogy mindig vegye figyelembe a cikk megjelenésének időpontját is, mert előfordulhat, hogy a jogszabályok változása miatt a benne lévő információk később már nem aktuálisak!

Kövessen bennünket itt is: