Ügyfeleink visszajelzései ügyvédi irodánkról:

 

„Emberközpontú és vállalkozásbarát, a problémát, mint jogi tényt érthetővé teszi a megbízónak. „

———–

„Szeretném megköszönni azt a lelkiismeretes és eredményes munkát, amivel hozzájárultak a vitás kérdés számomra kedvező lezárásához.

Szakértelmük és tanácsaik nélkülözhetetlenek voltak számomra.

Munkájuk a szó legszorosabb értelmében vett jogi tanácsadás, amelynek végén – az Önök által biztosított, mindenre kiterjedő információk birtokában – az ügyfél úgy érezheti, hogy jó döntést hozott.”

———–

„Köszönöm a Hírleveleket, amelyekből sokat tanulok és minden alkalommal meggyőznek arról, hogy a jogtudományt egy egész életen keresztül kell művelni annak, aki jól akarja végezni a munkáját ezen a területen.”

———–

„Az Ügyvédi Iroda nyújtott segítséget cégünk egyik partnerével megkötendő szerződés véleményezésében és a tárgyalások során személyes képviselettel is támogatott bennünket.

Az iroda által nyújtott támogatást profi munkaként értékelem. Ugyanezt támasztja alá a másik fél vezető jogtanácsosának szóbeli nyilatkozata is, amikor gratulált nekem a profi kollégáimhoz. Ezzel utalt arra, hogy tiszteli azt a szakmai felkészültséget és hozzáértést, amit Dr. Kocsis Ildikó akkor tanúsított.

Ezen túl minden céges szerződést Dr. Kocsis Ildikóval és az irodájával szeretnék véleményeztetni.”  ügyvezető igazgató

———–

„Köszönjük, köszönjük, köszönjük!

Mindkettőtöknek külön-külön és együtt, mint egy kiváló csapatnak!

Nagyon örülünk a mai eredménynek, amely ugyan részeredmény, de nagyon örülünk, mert közelebb vitt a célunkhoz, az ügy sikeres lezárásához!

További sok sikert a munkátokhoz és hogy legyetek a legkiemelkedőbb ügyvédi irodák között is a „világítótorony” a saját és az ügyfeleitek megelégedésére!”

———–

„Szeretném megköszönni ezt a kitartást és hozzáállást: még mindig menetrendszerűen kapom az irodájuktól a segítséget anélkül, hogy ezt bármilyen megrendeléshez kötötték volna. Nagyon örülök, hogy tényleg létezik ilyesmi! Szerintem ez a folyamatos kommunikáció azt fogja eredményezni, hogy Önöket választom, ha lesznek jogi ügyeim.”

———–

„Az Ügyvédi Irodával havidíjas szerződéses viszonyban vagyunk. A munkanap bármely órájában biztonsággal fordulhatunk jogi képviseletünk felé. Ez a szolgáltatás olyan, mintha egy naprakész ügyvéd ülne a cégünkben. Mindezt állandó jelleggel, hiszen nincs szabadságon, betegállományban, de még ebédszünete sincs.

Bármely jogi területről beeső probléma esetén szakértő szolgáltatást kapok. Az egész iroda prompt rendelkezésemre áll, az összes céges jogi felmerülő ügyben.

Mivel cégvezetőként ilyen biztonságot kaptam, magától értetődő, hogy magánszemélyként is a Dr. Kocsis Ildikó Ügyvédi Irodához fordulok.

Kívánom másoknak is, hogy § jelek árnyától mentesítve nyugodtan aludjanak!”

———–

„Egyébként gratulálok a hírleveleidhez, mert nagyon sok hasznos és tanulságos, a gyakorlathoz közel álló információkat kaphatunk Tőled a „laikusok” számára is könnyen érthető formában.”

———–

„Nagyon szeretem olvasni a hírleveleit, köszönöm. Sok ügyfelemnek is tudtam segíteni ezeken keresztül. „

———–

„Szeretném megköszönni, hogy figyelmet fordítanak az átlagemberek tájékoztatásában, a jog útvesztőjében segítenek kiigazodni.”

———–

„Hírleveleik nagyon-nagyon hasznosak, a laikus ember számára is érthetőek.”

———–

„Nagyon sokat számít, hogy Ön, mint a jogi szakma képviselője felvállalta ezt, hogy segít megérteni az embereknek a jogrendszer kesze-kusza szabályait. Munkájához további sok erőt és sok sikert kívánok, még sok-sok ilyen jogi szakemberre lenne szükség!”

———–

„Jó áttekintést adott a jelenlegi és tervezett szabályozásról. Jól emészthető formában segített tájékozódni a munkajogi lehetőségeimről.”

———–

„Az egyszerű hétköznapi emberek számára is érthető “nyelven” való közlésre törekedés és a letisztult logikus gondolkodásmód.”

———–