Az ingatlan adásvétellel kapcsolatban rengeteg információ szerezhető be az internetről, ismerősöktől vagy a médiából. E forrásoknak azonban eltérőek a céljai, a tényleges tapasztalatai. Sőt a hitelességüket sem igazán tudjuk ellenőrizni. Beavatom munkánk részleteibe, hogy Ön nagyobb biztonságban legyen, ha ingatlant vesz vagy elad. Milyen ügyvédi munka áll az ingatlan adásvétel hátterében?
Az ügyvéd és a vevő kapcsolata
Mikor a vevők megkeresnek bennünket, már megtalálták a megvenni kívánt ingatlant. Csak az ingatlan adásvétel jogi részén akarnak gyorsan „túl lenni”.
Az ügyvéd egyik első dolga, hogy az ingatlan friss és hiteles tulajdoni lapját ellenőrizze.
Tudatjuk, hogy milyen terheket, régi vagy téves bejegyzéseket találunk. Előfordult már olyan esetünk, hogy a vevő a tulajdoni lapon szembesült azzal, hogy az eladó milyen terheket titkolt el, vagy próbált jelentéktelennek beállítani. Az alapvető ellenőrzés körébe tartozik az is, hogy valóban tulajdonos-e az eladó, illetve kinek a nyilatkozatai kellenek majd a szerződés érvényességéhez.
Előzetes tájékoztatás ingatlan adásvétel esetén
Fontos számunkra, hogy a vevő a szerződéskötés előtt megkapja a szükséges tájékoztatást a szerződés lehetséges részleteiről, a kockázatokról és a lehetséges garanciákról. A szerződés részletein kívül választ adunk illetékkel, adóval, hitellel kapcsolatos kérdéseire is.
Az ingatlan adásvétel adatainak összegyűjtése
Az előkészítés során összegyűjtjük mindazt az adatot, amely a szerződések alapos átgondolásához és megírásához szükséges.
A vételár, foglaló, fizetési feltételek, birtokbaadás és ütemezés mellett gondunk van arra is, hogy tisztázzuk milyen berendezési tárgyakat adnak el az ingatlannal együtt.
Ha a vevő hitelből szeretné finanszírozni vásárlását, a szerződést a megjelölt pénzintézet által kiadott útmutatások szerint készítjük el. Ennek célja, hogy egy későbbi módosítás ne késleltesse a hitelbírálatot, és ne drágítsa a vásárlást.
A tulajdonjog bejegyzése
Olyan szerződéseknél, ahol a vételár teljes kifizetésére nem kerül sor az aláírással egyidejűleg, általában az eladó a szerződésben nem járul hozzá a vevő tulajdonjogának bejegyzéséhez.
Ahhoz, hogy valakit tulajdonosnak jegyezzen be a földhivatal szükséges az eladó nyilatkozata, hogy ehhez hozzájárul.
Mindkét fél érdekeit védi az a megoldás, hogy az eladó ezt a hozzájáruló nyilatkozatát ügyvédi letétbe helyezi. Az ügyvédi letétbe helyezett tulajdonjog bejegyzéshez hozzájáruló nyilatkozatokat csak szigorú szabályok betartásával adhatjuk ki, előre meghatározott feltételek esetén, az előre meghatározott személyeknek. A legtöbb adásvételnél erre a vételár teljes kifizetésének igazolását követően kerül sor.
A szerződés földhivatali beadása
Az aláírt adásvételi szerződést, vagy a tulajdonjog bejegyzéséhez hozzájáruló nyilatkozatot az adásvételt követően azonnal benyújtjuk a földhivatalhoz, biztosítva ezzel, hogy a szerzett jogok, jogosultságok már a benyújtás másnapján széljegyre kerüljenek a tulajdoni lapon.
Az ingatlanforgalom biztonságát szolgálja az ingatlan-nyilvántartás rendszere és ezen belül a széljegyzés is. A földhivatalhoz beadott kérelem 24 órán belül, sürgősségi kérelem esetén azonnal felkerül a tulajdoni lapra, mint széljegy. Így minden sorban álló, a földhivatal által el nem intézett kérelem látható a tulajdoni lapon. A földhivatal a beérkezett kérelmeket a beérkezés sorrendjében bírálja el. A széljegyzést követően egy esetleges újabb vevő már látni fogja, hogy az ingatlan tekintetében már kötöttek egy adásvételi szerződést, így vele az eladó már nem köthet meg érvényesen egy másik szerződést.
Bízunk benne, hogy sikerült hasznos információkkal szolgálni.
Amennyiben Önnek vagy barátainak, ismerőseinek ingatlan adásvétellel kapcsolatos kérdése lenne, ingatlant venne vagy adna el, forduljon hozzánk bizalommal. Segítünk megtalálni a megfelelő megoldást!
Dr. Kocsis Ildikó