A nyár a pihenés és sokaknak az utazás időszaka is. Ki egyedül vág neki a nagyvilágnak, ki a szakemberekre bízza magát és utazási irodához fordul. Ma már olyan sok utat kínálnak, hogy mindenki megtalálhatja a kedvéhez és pénztárcájához valót. Egyben azonban minden ajánlat közös – a nyaralni vágyó és az utazási iroda utazási szerződést köt egymással.
Végül nagyon sokan szép emlékekkel és kipihenve térnek haza. De mit tehetünk, ha valami mégsem úgy sikerült, ahogy azt az út előtt a színes prospektusok oldalain ígérték? Írásban kell utazási szerződést kötni? Mire figyeljünk?
Jó, ha tudjuk, hogy az utazási szerződésekkel kapcsolatos részletes szabályokat rendelet rögzíti. Ez többek közt előírja, hogy az utazási szerződést mindig írásban kell megkötni és módosítani is így lehet.
Mit kell tartalmazni a szerződésnek?
– az utazásszervező nevét, székhelyét, telefonszámát, nyilvántartásba vételi számát,
– az utas nevét és lakcímét. Amennyiben e-mailen, interneten foglaltuk le az utat, akkor a szerződésnek az e-mail címünket is tartalmaznia kell.
– a szolgáltatást, amit megrendeltünk,
– az út idejét és helyét,
– azt, hogy ki nyújtja majd a szolgáltatást, hiszen ez fontos adat számunkra,
– ha az utazást is tartalmazza a szolgáltatás, akkor annak módját és a célállomást,
– a díjat forintban meghatározva, illetve hogy hogyan kell megfizetni és hogyan módosítható
– minden egyéb külön felszámításra kerülő díjat, mint például üdülőhelyi díj, repülőtéri illeték,
– annak a biztosítónak vagy pénzintézetnek a nevét, amellyel az utazásszervező az előírt vagyoni biztosítékra vonatkozóan szerződést kötött,
– az arra való figyelemfelhívást, hogy kifogásokat kötelesek vagyunk haladéktalanul közölni az utaskísérővel vagy a helyszíni szolgáltatóval
Természetesen az is megfelelő, ha a szerződésben arra utalnak, hogy a kiadott tájékoztató tartalmazza a fenti információk egy részét.
Mikor emelhető az út díja?
Ez a kérdés az utóbbi idők árfolyam változására tekintettel semmiképpen sem elhanyagolható! Jó, ha tudjuk, hogy a megkötött szerződésben szereplő díj csak kivételes esetben emelhető, és csak akkor, ha a díjemelés lehetősége a szerződésben szerepel. További feltétel, hogy az emelés lehetősége csak akkor állhat fenn, ha a közlekedési költségek, vagy a szolgáltatásokhoz kapcsolódó adó, illeték, illetve a deviza forintárfolyama időközben emelkedett.
Mennyit kell előre fizetnünk és mindezt mikor?
Előlegként a teljes díj 40 százaléka kérhető el. Ettől akkor lehet eltérni, ha a külföldi közreműködővel kötött szerződés ennél szigorúbb kötelezettséget ír elő az utazási iroda részére.
A teljes díj legkorábban az utazás megkezdése előtt 30 nappal igényelhető az utastól kivéve, ha a külföldi közreműködővel kötött szerződés miatt korábbi idő indokolt.
Mit tegyünk, ha az utazás nem álomszerű?
Tapasztalatból is tudom, hogy problémák bizony előfordulhatnak. Elég, ha csak egy törött buszülésre vagy a meleg víz hiányára gondolunk. Ha valamilyen probléma merül fel, akkor a kifogásunkat már ott a helyszínen közölni kell az utaskísérővel, vagy a helyszíni szolgáltatóval. Ne várjunk tehát addig, míg haza nem érünk. A kifogásról az utaskísérőnek jegyzőkönyvet kell felvenni, amiből nekünk is kapnunk kell. Ha a panasz jogos, a díj csökkentését és akár az eltérő teljesítés által okozott kárunk megtérítését is követelhetjük.
Dr. Kocsis Ildikó