Ma, amikor egyre gyorsuló világunkban nap mint nap tapasztalhatjuk a mondás igazságát – az idő pénz – bizony nem mindegy, hogy egy-egy felmerülő vita esetén ki, hogyan és mennyi idő alatt hoz végleges döntést. Sajnos az állami igazságszolgáltatás sebessége nem tart lépést a gazdasági élet támasztotta követelményekkel. A peres eljárások még most is évekig húzódnak, és ráadásul nem is olcsó megoldás egyik félnek sem.

De mit tehetünk? Hová fordulhatunk, ha igazunkat keressük?

 Az egyik lehetséges megoldás, ha választott bíróság dönt, dönthet a kialakult vitában. De hogyan és milyen szabályok alapján?

 A választott bíróság olyan független bíróság, amit a felek egy megállapodásban jelölnek ki a felmerült vagy a jövőben esetleg felmerülő viták rendezésére. A gazdasági életben nem egy olyan szerződéssel találkozhatunk, ahol már előre gondoskodnak arról a partnerek, hogy vitás ügyeiket milyen fórumon szeretnék majd rendezni.

 Fontos kitétel, hogy választott bírósághoz csak akkor fordulhatunk, ha ebben a felek egymással megállapodtak. A megállapodásnak írásban kell megszületnie, ami lehet egy csak erről szóló külön szerződés, de az is megfelelő, ha a felek közötti kapcsolatot egyébként is rendező szerződésben szerepel a választott bírósági kikötés.

 A választott bírósági kikötés később kötelező a felekre, vagyis utólag az egyik fél nem dönthet úgy, hogy a vita rendezését mégis állami bíróságra szeretné bízni. Ha mégis ennek ellenére indítana valaki állami bíróság előtt eljárást, akkor a választott bírósági kikötés miatt – amennyiben az érvényes – benyújtott igényét elutasítanák.

 A választott bíráskodás feltételeit törvény rögzíti. Ilyen feltétel, hogy legalább az egyik félnek a gazdasági életben kell működnie. Mit jelent ez? Azt, hogy például a házassággal kapcsolatos vitánk, vagy két magánszemély közötti kölcsön tartozás miatti per nem vihető választott bírósághoz.

 De miért is lehet jó még a választott bíróság?

 Nagy előnye lehet, hogy a bírákat, akik az ügyben döntenek, a felek választják ki. Természetesen ennek is megvannak a szabályai, de mégiscsak van beleszólása azoknak, akik számára nem babra megy a játék, vagyis akiknek valóban fontos, hogy hogyan is zárhatják nem túl sikeres együttműködésüket. Fontos kitétel, hogy a kiválasztott bíráknak minden esetben függetlennek és pártatlannak kell lennie.

 Az eljárás lényegében hasonlít a rendes bíróságok eljárásához, tehát itt is mód van tanú vagy szakértő meghallgatására, érvek és ellenérvek előadására.

 Hogyan zárul a választott bírósági eljárás?

 Ítélettel, ami bizony kötelező lesz a felekre nézve, melyet akár már állami eszközökkel is végre lehet hajtani. Nagyon lényeges különbség azonban, hogy az ítélet ellen fellebbezni nem lehet. Vagyis jogerős. Bizonyos esetekben az érvénytelenítést kérhetjük, azonban ennek szigorú feltételei vannak.

 Lényeges előny továbbá, hogy a választott bíróság eljárása főszabályként nem nyilvános, így a vita nem kerül napvilágra. A diszkréció pedig sokat érhet.


Dr. Kocsis Ildikó

ügyvéd

- - - - - - - - - -

A fent megjelent cikk a teljesség igénye nélkül, figyelemfelhívó célzattal készült, mely nem minősül jogi tanácsadásnak. Javasoljuk, hogy mindig vegye figyelembe a cikk megjelenésének időpontját is, mert előfordulhat, hogy a jogszabályok változása miatt a benne lévő információk később már nem aktuálisak!

Kövessen bennünket itt is: