Amikor szerződéskötésre kerül sor, a szerződő felek a közöttük létrejött megállapodás lényeges feltételeit foglalják szerződésbe. Előfordulhat azonban, hogy a szerződés valamely rendelkezését nem sikerül egyértelműen megfogalmazni. Esetleg a felek valamelyike utólag kétségbe vonja egy szerződési feltétel tartalmát. Milyen szabályok alapján történik a szerződések értelmezése? Vita esetén miként kell értelmezni a szerződéseket?

A szerződések értelmezése

A szerződés nem más, mint a szerződő feleknek a másik félhez intézett egybehangzó nyilatkozatainak összessége. Ez azt jelenti, hogy a szerződés megkötéséhez a felek konszenzusa szükséges.

Ha a szerződés tartalma, a szerződésbe foglalt nyilatkozatok utóbb mégis vitássá válnak, akkor a nyilatkozatot úgy kell értelmezni, ahogy azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett.

Ha tehát valamely szerződési feltétel értelmezése vitás, akkor nem kizárólagosan azt kell figyelembe venni, hogy az adott félnek mi volt a szándéka. Viszont nem is kizárólagosan arra kell tekintettel lenni, hogy a másik fél miként értette az adott feltételt. Azt kell megnézni, hogy miként kellett azt értenie a másik fél feltehető akaratára is tekintettel. A felek feltehető akaratának megállapításához segítséget nyújthat a szerződéskötést megelőző tárgyalások, levelezések tartalma is. 

A szerződési feltételek értelmezésekor a szerződés körülményeit és a szerződés egészét is figyelembe kell venni, és a vitatott feltételt ezekkel összhangban kell értelmezni. A szerződés értelmezésekor tehát nem lehet eltekinteni a szerződés típusától, céljától, a felek által vállalt szolgáltatások és ellenszolgáltatások rendeltetésétől.

Általános szerződési feltételek értelmezése

A nagyobb mennyiségben értékesített áruk és szolgáltatások esetén gyakori, hogy a szerződéskötés általános szerződési feltétekkel történik. Ebben az esetben a szerződési feltételeket az egyik fél (pl. kereskedő vagy pénzintézet) egyoldalúan és előre meghatározza, ezért a vele szerződő félnek kevesebb beleszólása van a szerződési feltételekbe.

Előfordulhat, hogy az általános szerződési feltételek értelmezése is vitássá válik. Ilyen esetben a szerződés értelmezése során a már ismertetett általános szabályokat kell alkalmazni. Azonban, ha az általános szerződési feltételek tartalma e szabályok alkalmazásával sem állapítható meg egyértelműen, akkor a feltétel alkalmazójával szerződő fél számára kedvezőbb értelmezést kell elfogadni.

Abban az esetben, ha fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésről van szó, és a vitás feltétel tartalma nem állapítható meg, akkor minden esetben a fogyasztónak kedvezőbb értelmezést kell elfogadni.

A fogyasztó számára kedvezőbb értelmezés szabálya ilyenkor akkor is érvényesül, ha nem általános szerződési feltételekről beszélünk.

A teljességi záradék

Az írásban kötött szerződések gyakran tartalmaznak ún. teljességi záradékot.

A teljességi záradék olyan szerződési kikötés, amely szerint a szerződés a felek közötti megállapodás valamennyi feltételét tartalmazza.

Ha a felek teljességi záradékot iktattak a szerződésükbe, akkor ennek következtében az írásbeli szerződésbe nem foglalt esetleges korábbi megállapodásaik nem érvényesülhetnek. Ennek akkor van jelentősége, ha a szerződés megkötését megelőző tárgyalásaik során például levélben, szóban megállapodnak bizonyos kérdésekben. Ezek azonban végül nem kerültek a szerződésbe. E megállapodásokat nem lehet a szerződés részének tekinteni, ha a szerződés nem tartalmazza ezeket. Az ilyen megállapodások tartalma az esetlegesen vitás szerződési feltételek értelmezésénél viszont figyelembe vehető.


Dr. Szabó Gergely

ügyvéd

- - - - - - - - - -

A fent megjelent cikk a teljesség igénye nélkül, figyelemfelhívó célzattal készült, mely nem minősül jogi tanácsadásnak. Javasoljuk, hogy mindig vegye figyelembe a cikk megjelenésének időpontját is, mert előfordulhat, hogy a jogszabályok változása miatt a benne lévő információk később már nem aktuálisak!

Kövessen bennünket itt is: